Éppen száz évvel ezelőtt, 1918-ban ért véget az a korszak, amit Aranykornak, boldog békeidőnek nevezünk.

A korszakot Belle Époque (szép időszak) vagy egyszerűen Fin de siècle (századvég) néven is emlegetik. 1866 után (a porosz-osztrák háború lezárásával, majd 1867-ben, a kiegyezéssel) az Osztrák-Magyar Monarchiában, majd 1871-től (a francia-német háború befejeztével) egész Európában egy szokatlanul hosszú – mintegy 50 éves – békeidő következett (innen a magyar nyelvben a boldog békeidők kifejezés), mely jelentős lökést adott a gazdasági és kulturális életnek.

Ez az elektromos áram, a villamosítás, a tudományok fejlődésének korszaka. A korszakot olyan tudósok fémjelzik, mint Kandó Kálmán, a nagyfeszültségű háromfázisú, ipari frekvenciájú váltakozóáramú vontatás első alkalmazója mozdonyoknál; Jedlik Ányos, az elektromotor – dinamó és a szódavíz feltalálója; Irinyi János, a zajtalan gyufa feltalálója; Puskás Tivadar, az első telefonközpont létrehozója; Eötvös Loránd, az Eötvös-inga megalkotója; Schwarcz Dávid a léghajó feltalálója; Bánki Donát és Csonka János az első benzinmotor építői; Just Sándor és Hanaman Ferenc, a volframszálas izzólámpa feltalálói; valamint Bláthy Ottó, Déri Miksa és Zipernowsky Károly, az első energiaátvitelre alkalmas, zárt vasmagú transzformátor feltalálói.

A nemzetközi tudományos életben Marie és Pierre Curie felfedezte a röntgensugárzást és a rádiumot, ezt követte Max Planck kvantumteóriája, Einstein relativitáselmélete, Rutherford, majd Niels Bohr atommodellje, amely felfedezések hatására felborult az addigi newton-i fizika.
Az orvostudomány fejlődésének hatására csökkent a csecsemőhalandóság, nőtt a higiénia, és ezzel együtt az átlagéletkor is. Freud úttörő módon alkalmazta a pszichoanalízist a gyógyászatban, mellyel nem csak a tudományos életre, de az irodalomra és a zenére is nagy hatást gyakorolt.

Ez az a korszak, ahol a polgárság igazán fel tudott emelkedni és egyre jelentősebb súlyt képviselt a társadalomban. Ez a nagyvárosiasodás időszaka is: Budapest, Bécs, Berlin ekkor válik igazi metropolisszá, ekkor épül a bécsi Ringstrasse, a berlini Unter den Linden, a budapesti nagykörút és Andrássy út, a földalatti vasút Budapesten, mely az első volt az európai kontinensen.

Az építészetben nagy teret hódított a historizmus, melynek legkiemelkedőbb mesterei Magyarországon Ybl Miklós (Operaház, Várkert-bazár), Schulek Frigyes (Erzsébet-kilátó, Halászbástya), Steindl Imre (Országház) voltak.A századforduló uralkodó irányzatává mégis a szecesszió vált, mely az élet minden területén megjelent. A szecesszió már nem csak egy kiválasztott réteg irányzata volt; mindenki számára elérhető tárgyakat, épületeket hozott létre.

A szecesszió képviselői már nem csak az arisztokrácia számára alkottak, hanem „hétköznapi” lakóházakat fürdőszobás lakásokkal, mindenki számára birtokba vehető középületeket. A bútorok is mindennapi használatra készültek, ügyeltek a praktikumra, ugyanakkor az élet legapróbb szeletét is tetszetős köntösbe öltöztették – gondoljunk csak egy szépen becsomagolt süteményre, egy intarziás fotelre, egy szép kávéfőzőre, egy gazdagon díszített épületre.

A szecesszió építészetének legjelentősebb magyar képviselője Lechner Ödön, akinek nevéhez fűződik többek között az Iparművészeti Múzeum, a Földtani Intézet, vagy a Postatakarékpénztár épülete. De említhetnénk Róth Miksa üvegfestő és mozaikművészt, Zsolnay Vilmos kerámiaművészt, vagy Torockai Wigand Ede építész-iparművészt, aki ezüst-, rózsa- és cédrusberakásos bútorairól is ismert volt.

A gazdag polgárok kulturális szalonokat működtettek – jórészt kávéházakban (ekkor hódít teret a kávéházi kultúra is), ahol a korszak irodalmi, képzőművészeti, zenei és tudományos elitje cserélhetett eszmét, oszthatta meg eredményeit egymással. Képzeljünk el egy szalont, ahol Arthur Schnitzler, Gustav Klimt, Siegmund Freud és Alban Berg cseveg egymással (és a kávéház látogatóival), miközben hatással is vannak egymás munkásságára.

A kulturális élet is hihetetlenül felélénkült: a nagy építkezésekből pedig már nem csak az állam, hanem a gazdag polgári réteg is kivette a részét (a bécsi Ringstrasse pompázatos épületeinek jelentős részét – az állami épületeken kívül (opera, parlament, városháza, egyetem, tőzsde) – a feltörekvő polgárság finanszírozta. A zenei életben kialakult a bécsi operett, mely ma is édes nosztalgiával idézi a korszak látszólagos gondtalanságát. A Strauss-família is e korszakban alkotta meg világszerte híres keringőit, melyek szintén a századforduló védjegyévé váltak. És ez az a korszak, amikor a bálok is aranykorukat élték.